Voks
Polblog

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Tekintettel arra, hogy a mostani választásokon megváltoztatták korlátozták a politikai hirdetések megjelenését a sajtóban és a médiában, a pártok kampányaiban nagy szerepet játszanak a plakátok, ahogy az már érezhető volt korábban is. Most azonban új dimenzióba sikerült emelni a jó reklám fogalmát. A Duna partról, a Parlamenttel a háttérben Rogán Antal mosolyog ránk a szokásos, Magyarország jobban teljesít szlogent szajkózva és azt, hogy "50 milliót kaptam reklámszatyorban". Amely mondat már természetesen Zuschlag könyvét reklámozza, csak hogy a két plakát annyira megmosolyogtató módon mosódott egybe, hogy a 444.hu mellett nekünk is muszáj posztolnunk.

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megvásárolható  a postán az új alkotmány tiszteletére kiadott bélyegblokk. Ára 2011 forint, de lehet kapni ötezerért, ezért már viszont jár a bélyeget díszítő kilenc darab csiszolt üvegkristály - írja a feketén fehéren blog. (Tájékoztatás jelleggel: az olcsóbból negyvenezer, míg a drágábbik verzióból húszezer darab készült.)

A bélyeg még egy extrát tartogat a gyűjtőknek és a Fidesz-fanoknak. UV-lámpa alá tartva megjelenik rajta a felirat: "Legyen béke, szabadság és egyetértés". A rejtett gyöngyszem...

Elolvasom »

0
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tényleg próbáltam elkerülni a témát, de már kezdem sajnálni; "dajcstomi" ott tart, hogy a fal adja a másikat.

Deutcsh Tamás, mint azt a NOL is megírta, éppen "ámokfut" a Twitteren és nagyon élvezi. Minősíthetetlen twitjeiről nem beszélnék már, csupán egy Hampuk Richárdot (kommunikációs szakember, fő területe a közösségi média) említenék meg. Ő írta, hogy 2009 óta van jelen a Twitteren, de ilyen szóhasználattal még nem találkozott. Megjegyzem, én sem, bár én csak 2010-ben csatlakoztam ehhez a hálóhoz.

Elolvasom »

3
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ehhez a véleményhez is csak gratulálni tudok. Lázár János véleménye szerint "akinek nincs semmije, az annyit is ér". Közérdekű tájékoztatásából pedig (a hódmezővásárhelyi anyukák figyelmébe!) kiderül: húsz év múlva jó parti lesz Lázár János Boldizsár.

 

Elolvasom »

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Alkotmányozó népgyűlést tartottak Esztergomban. A helyiek több javaslatot tettek, és építő kritikát is megfogalmaztak a Fidesz-KDNP által elkészített alaptörvény-tervezetről. A Fidesz nem képviseltette magát a gyűlésen - írja a Szeretgom.
A fórumon az egyik esztergomi azt nehezményezte, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméiből az egyenlőséget nem lehet kiolvasni az alaptörvényből. Sérelmezte, hogy a köztársaság szó kikerül az ország hivatalos nevéből, ellenben Istenre való utalással kezdődne az alkotmány. Nem tartotta jó ötletnek, hogy a Kárpát-medence növényvilágát is védjük, hisz nincs ráhatásunk a határon túli természetvédelemre.
Több felszólaló azt emelte ki, hogy a megjelent ellenzéki képviselők a nézőkkel szembe foglaltak helyet – szemben a Fidesszel, akik a korábbi közmeghallgatáson az első sorban helyet foglalva háttal ültek a választóiknak. A frakció tagjai egyébként  nem  jelentek meg a népgyűlésen, holott annak a pártnak a képviselői, amely az alkotmányozást kezdeményezte.
A javaslatok közt elhangzott, hogy a Szent Koronát is meg kellene említeni, vagy visszaállítani a Szent Korona-tant. Volt, aki aggályosnak tartotta a gyermekek után járó többletszavazatot, hiányolta a diszkrimináció-ellenes kitételeket és a szegénység felszámolásának hiányát, mint távlati célt.
A fórum végén Tétényi Éva megköszönte a sok érdemi hozzászólást, és azt mondta: „büszke az esztergomiakra, hogy a kétkezi munkástól, a mérnökön át az orvosig, minden társadalmi réteg képviseltette magát, és így Esztergom is kivette a részét az alkotmányozási folyamatból. A gyűlés jegyzőkönyvét eljuttatják a Nemzeti Konzultációs Testületnek.

Alkotmányozó népgyűlést tartottak Esztergomban. A helyiek több javaslatot tettek, és építő kritikát is megfogalmaztak a Fidesz-KDNP által elkészített alaptörvény-tervezetről. A Fidesz nem képviseltette magát a gyűlésen - írja a Szeretgom.

Elolvasom »

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Lehet magyarázni a magyarázhatatlant, de ez most nem fog menni. Helyesbítek: az elmúlt napokban sem ment.

Jegyzem meg halkan, engem zavar leginkább, hogy karácsonykor nem valami frappáns köszöntőn dolgozom, hanem egy olyan bejegyzésen, melynek a témája természetesen a médiatörvény. Amely rossz. Nem azért, mert a Fidesz alkotta, hanem mert nem jó, nincs kidolgozva, halmozott szankciók vonatkoznak olyan ügyekre, melyek nincsenek nevükön nevezve. Vannak jó pontok a törvényben, ezeket hangoztatják általában kormánypárti politikusok, ha a téma szóba kerülne. Üdvözölni lehet azt, hogy a rádiók több magyar dalt játsszanak, vagy azt a bizonyos 6-os karikát (ha valóban lesz ilyen), mely a gyerekek védelmére figyelmeztet. Ezekkel az irányelvekkel nincs is gond, a baj az összes többi ponttal kezdődik.

Elolvasom »

5
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Őszintén szólva tényleg azt hittem, hogy már érhet meglepetés. Kétharmados kormányunk hivatalba lépése óta megszoktam, hogyha a nemzet miniszterelnöke csinál valamit (mondjuk rombolja a demokráciát), az emberek tapsolnak hozzá.

De most itt van egy magánnyugdíjpénztárak ügye. A Fidesz a 2010-es kampányidőszakban a választókat ezzel a szöveggel szólította meg: 2Vessünk véget a Gyurcsány-korszaknak". Valóban véget kellett vetni ennek a korszaknak, hiszen - ahogy kampányfüzetükben írták - Gyurcsányék "privatizálni akarják a nyugdíjpénztárakat". A Fidesz azonban felvette a kesztyűt és megígérte: megőrzi a nyugdíjak értékét és megvédi a nyugdíjpénztárakat. Ezt ígérték, erre kaptak felhatalmazást, mert az emberek ezt akarják - ahogy ők mondani szokták...

Elolvasom »

0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha lehet adótörvényt hozni öt éves visszamenőleges hatállyal, ha el lehet venni az Alkotmánybíróság jogkörét, ha ki lehet vetni mindenfajta extraadót, ha el lehet venni a magánynyugdíjakat, akkor miért vacakol Orbán az én bűnösségemmel? - teszi fel a kérdést blogjában Gyurcsány Ferenc.

Elolvasom »

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Kedves Pista, ha te már 2002-ben ilyennek láttad a Fideszt; ha láttad, hogy Orbánék hat évvel korábban, 1996-ban utat tévesztettek (én akkor hagytalak ott benneteket); továbbá ha láttad azt is (csak a vak nem látta), hogy nem fogadták meg a tanácsodat: gombolják újra a pártdemokrácia félregombolt mellényét (épp ellenkezőleg: végleg kibújtak belőle), akkor kénytelen vagyok megkérdezni tőled, hogy a jóistenbe adhattad nekik még nyolc évvel később, 2010-ben is az egyik voksodat!?" Debreczeni József levele Elek Istvánhoz.

Elolvasom »

2
16 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Lázár János levelet írt. Elek Istvánnak válaszolt, valójában azonban a nyilvánosság számára igyekezett a korábbiaknál finomabban, összeszedettebben és érvelőbben megfogalmazni álláspontját - írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor.

"Pedig kíváncsi lettem volna, ha egy olyan elemző képességekkel megáldott elme, mint a Tiéd, előítéletektől mentesen, mindkét fél érvelésére nyitottan vizsgálja meg a kérdést, vajon mire jut" – írja a Fidesz frakcióvezetője. Felhívás a keringőre: Török Gábor pontról pontra elemzi, hogy hogyan is érvel Lázár János és hogy melyek azok a kérdések, amikkel a frakcióvezető egyáltalán nem foglalkozik.

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Fidesz most nem tesz mást, mint aminek tudatában az emberek – muszáj újra emlékeztetnem rá: példa nélküli többséggel – kormányra segítették, illetve a Fidesz igyekszik megtenni mindent, amit a választási programjában vállalt - írja Lázár János Elek Istvánhoz intézett nyílt levelében. Mint a Fidesz frakcióvezetője fogalmaz: ideje van a változtatásnak. Ami eddig folyt ebben az országban, az nem mehet tovább, és ennek jogi garanciáit is meg kell teremteni. Lázár nyílt levele.

Kedves István!

Szeretnék körültekintően, higgadtan és pontosan válaszolni Neked, de ez egyre nehezebb: a 98%-os különadók témáját túszul ejtette a pártpolitika. A Te leveled olvastán sem könnyű szabadulni ettől az érzéstől. Mindig kíváncsi voltam a gondolataidra, mindig figyelemre érdemesnek tartottam azt, amit kifejtesz; akkor is, ha történetesen nem értettem vele egyet. Most azonban lehetetlen volt hiányérzet nélkül olvasnom a soraidat, nyílt leveled a jelenlegi vitához – attól tartok – nem tett hozzá semmit: se megközelítésében, se hangvételében, sem a megoldási alternatívák vonatkozásában.

A magyar nyilvánosság virtuális hirdetőoszlopára felragasztott röpiratod csupán elismétli azt a – megbocsáss, de szerintem – bornírt vádat, amit a szocialisták következetesen szajkóznak, miszerint a Fidesz titokban fekete miséket tart, meggyőződéses antidemokraták félvilági szervezete, akikkel szemben csak Gyurcsány Ferenc és Hunvald György pártja képes ellen tartani és megvédeni a demokráciát, az alkotmányos köztársaságot.

Írásod – akarva-akaratlan – a téma túszul ejtését segíti, nem a kiszabadítását.

Pedig kíváncsi lettem volna, ha egy olyan elemző képességekkel megáldott elme, mint a Tiéd, előítéletektől mentesen, mindkét fél érvelésére nyitottan vizsgálja meg a kérdést, vajon mire jut. Az igazság azonban az, hogy nem tudtam meg, mert nem elemzőként, hanem a politikai vita résztvevőjeként szóltál hozzá Te is a témához.

Ezzel pedig a számomra sem igen hagysz más lehetőséget, mint hogy újra előadjam a magunk álláspontját, igaz, türelmesebb fogalmazással, miközben a röpiratod persze nyilvánvalóvá tette, hogy választ nem vársz, közvetíteni nem akarsz a szemben álló felek között.

Ítélkezel, nem elemzel.

István, a Fidesz most nem tesz mást, mint aminek tudatában az emberek – muszáj újra emlékeztetnem rá: példa nélküli többséggel – kormányra segítették, illetve a Fidesz igyekszik megtenni mindent, amit a választási programjában vállalt. Ilyen egyszerű az új kormány hitvallása ebben az ügyben. Bejáratott demokráciákban persze egyik mondat sem különösebben revelatív, de Magyarországon bizony mindkét állítás forradalmi újítás: a Gyurcsány-kormányok egyrészt nem tartották be, amit ígértek, másrészt gyökeresen mást tettek, mint aminek tudatában megválasztották őket az emberek.

Mondhatnánk persze, hogy ez az ő bajuk, meg is buktak érte. De nem így van. Ez mindannyiunk baja, mert ez a hatalmi cinizmus állam és polgára között úgy zúzta szét a bizalom minimumát is, mint még soha az elmúlt húsz évben.

A Fidesz – a mai vita szempontjából – két dolgot következetesen és félremagyarázhatatlanul vallott már a kormányváltás előtt.

Egy: új alkotmányt terjeszt az Országgyűlés elé, mert a réginek egyrészt baj van a nevével és „foltozottságával”, másrészt sok konkrét pontján nem bizonyult hatékonynak abban, hogy részint – az Alkotmánybíróság döntésein keresztül – igenis maga az alaptörvény, részint pedig a legfőbb jogforrásból levezetett jogszabályok kellő védelmet nyújtsanak Magyarországnak az elmúlt 8 év visszaéléseivel szemben.

Kettő: a tíz- és százmilliós végkielégítéseket és prémiumokat, amelyek legalább hárommillió ember igazságérzetével ellenkeztek (röpiratod szerint a Tieddel is) visszavesszük, ebből nem engedünk.

Kedves István, most nem teszünk mást, mint betartjuk mindkét ígéretünket. Az Alkotmányt és azzal szoros összefüggésben meghatározott jogszabályokat ugyanis éppen az olyan konkrét ügyek kapcsán egyértelművé váló „állami tehetetlenségek” miatt kell megújítani, mint a tisztességtelen és erkölcstelen állami végkielégítések és prémiumok ügye.

Az alkotmánymódosítás tartalma és iránya (vagy éppen az Alkotmánybíróság jog- és hatáskörének változása, illetve e változás tartalma és iránya) őszintén vállalt, átlátható és előre tudható módon történik. Nem salátaörvényes lapítással, nem improvizatív módon és nem legitimáció nélkül.

Azt állítom ezért, hogy vagy nem ismeri az előző 8 év és az azt lezáró áprilisi választások tapasztalatait, vagy igazságtalanul elfogult az, aki mindebben a demokrácia gyengítését, és nem a választópolgári akarat érvényesítésének erősítését látja. És láttatja!

Csak egyetlen gondolatkísérlet erejéig legyél nyitott a kormányoldal érvelésére: fordítsuk meg a dolgot! Mi történne, ha most nem módosítanánk az Alkotmányt? Az, hogy a válság okozói és haszonélvezői az ország arcába nevethetnének és egy olyan jogi érveléssel takarózva sétálhatnának el a százmilliókkal, amely jogi érveléssel és filozófiával kapcsolatban még maguk, a korabeli jogalkotók is elismerik: nem ezt akarták.

Szokták mondani, hogy a jog nem alkalmas minden emberi élethelyzet szabályozására. Ez igaz. De az is igaz, hogy éppen az ilyen közfigyelemre érdemes, a társadalom hétköznapi jogérzékével és az erkölcsi normákkal is ellentétes, a „kártételét” tekintve is rendhagyó jelentőségű ügyek kapcsán szoktak a jogalkotók a konkrét tapasztalatból következő, általános érvényű jogi válaszokat adni.

Ez a helyzet Magyarországon is, húsz évvel a rendszerváltás után. Ideje van a változtatásnak. Ami eddig folyt ebben az országban, az nem mehet tovább, és ennek jogi garanciáit is meg kell teremteni. Demokrataként borzalmas érzés, hogy mindezért az alkotmányos elkötelezettségemben kérdőjelezel meg, de egyrészt tudom, hogy ebben szerepe volt az indokoltnál talán kevésbé körültekintően megfogalmazott első reakcióimnak is, másrészt eltökéltté tesz a meggyőződés, hogy amit teszünk, az helyes és elkerülhetetlen.

Mostani szavainkat csak és kizárólag a ciklus tettei bizonyíthatják, vagy cáfolhatják majd – nem pedig a Fidesszel, vagy annak vezetőivel szembeni pártos ellenszenv, esetleg gyűlölet.

Magyarország elmúlt húsz évének legbotrányosabb időszaka után kikövetelt választási ígéretek teljesítéséről van szó. Nem többről, de nem is kevesebbről.

Változatlan tisztelettel,

Lázár János

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Kiveszitek az ellenzék, illetve az állampolgárok kezéből a kormányhatalom ellenőrzésének két újabb eszközét is, mivelhogy egyenesen kioperáljátok az alkotmányos rendszerből azt a két fegyvert, a népszavazásét és az alkotmánybírósági kontrollét, amelynek ellenzékben a Horn-korszakban is, az elmúlt nyolc évben is oly sokat köszönhettünk" – írja nyílt levelében Elek István.

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Kedves János!

Azt nyilatkoztad kedden a végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvényetek visszamenőleges hatályú alkotmánybírósági megsemmisítését kommentálva, hogy az Ab „kényszerűségből” mondta azt, amit mondott, nem vitatta a törvény társadalmi céljait. Ez jó kiindulópont, kedves barátom, azt jelenti ugyanis, hogy nem feltételezitek a testület politikai elfogultságát. Nem gondoljátok, hogy bele akart szólni a kormányzásba. Tisztában vagytok vele, hogy egyhangú döntése logikusan következett az alkotmány szövegének értelmezéséből.

Már csak az a kérdés, hogy miért nem láttátok ezt, mielőtt megszavaztátok a törvényt a parlamentben? Hiszen az LMP és az MSZP már akkor figyelmeztetett az általatok előterjesztett szöveg alkotmányellenességére, és éppen azért nem szavazták meg, mert feltételezték, hogy az Ab - ha összeveti az alkotmánnyal, márpedig épp ez a dolga - kénytelen lesz megsemmisíteni.

Helyes a kiindulópontod, ismétlem, csak az a baj, hogy innen azon minutumban tévútra fordulsz. Azzal folytatod ugyanis az említett nyilatkozatod, hogy számotokra e döntés azt bizonyítja, „a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes arra, hogy az emberek hétköznapi problémáira megfelelő választ adjon”.

Tévedsz, barátom, ez sem a Te szavaid szerinti „régi” - azazhogy a hatályban lévő - alkotmánynak nem feladata, sem az általatok épp most készített újnak nem lehet majd feladata. A mindenkori alkotmány ugyanis legfeljebb alapul, keretül szolgálhat a politikai cselekvők számára. Az a feladat a mindenkori törvényhozó többségé, illetve a kormányáé, hogy az emberek életviszonyait szabályozza, az emberek hétköznapi problémáira „megfelelő választ” adjon. Megfelelő választ - azazhogy olyan jogszabályi választ, amely valóban orvosolja a szóban forgó problémát, az adott esetben a jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekét, és ugyanakkor belül marad azokon a kereteken, amelyeket a hatályos alkotmány alapértékei, elvei, rendelkezései megtestesítenek. Ez nevezhető csak alkotmányos törvényhozásnak és kormányzásnak, így működik a jogállam.

Szóval nem háríthatjátok az alkotmányra a kudarcot, hiszen nyilvánvaló, hogy Ti, a parlamenti kétharmados többség birtokosai, nem voltatok képesek az embereknek megfelelni, vagyis olyan törvényt hozni, amely jó választ ad egy, az embereket kétségkívül jogosan felháborító problémára, a közpénzek pazarlására.

Nem tudom, kedves frakcióvezető úr, hogy hódmezővásárhelyi gimnazistaként figyeltél-e már akkoriban az országgyűlési vitákra, én mindenesetre a vezető kormánypárt, az MDF képviselőjeként szemben ülve velük a parlamenti patkóban, jól emlékszem rá, hogy a 90-es évek elején talán a legnagyobb elismerést kiváltó beszédeiket épp az alkotmányosság tiszteletének, a jogállami törvényhozás mibenlétének precíz taglalásával és felmagasztalásával aratták pártod, a Fidesz akkori szónokai. Különösképpen jeleskedtek ebben Áder, Szájer és Orbán képviselő urak. Ajánlom figyelmedbe a parlamenti jegyzőkönyv vonatkozó lapjait. Tanulságos olvasmány lesz.

Azt mondod, változatlanul beterjesztitek a megsemmisített törvény szövegét, és ugyanakkor annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg ez a kudarc, módosítjátok az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt is, kiveszitek az Alkotmánybíróság kezéből a lehetőséget, hogy a jövőben felülvizsgálhassa az adókkal, járulékokkal, illetve általában a költségvetéssel összefüggő törvényeket. Arra hivatkozva, hogy ezekben a kérdésekben népszavazás sem írható ki, s ha a nép sem szólhat bele a törvényhozás menetébe, akkor ne legyen erre módja az Alkotmánybíróságnak sem. Mindennek az az áldásos következménye is meglesz számotokra, hogy a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos, éppen megszavazott törvényről sem kérhető már sem előzetes normakontroll, sem utólagos alkotmánybírósági felülvizsgálat. Valamint természetesen az MSZP által tervezett népszavazási kezdeményezésnek is befellegzik. E törvénymódosításokat ugyanis terveitek szerint két héten belül elfogadja a T. Ház, és a tilalom az Alkotmánybíróság előtt lévő, illetve folyamatban lévő eljárásokra is vonatkozni fog.

Olvasom az egyik internetes lap hozzászólójának véleményét, aki azt írja, hogy az előző rendszer 80-as éveiben már nem volt ilyen cinikus az akkori hatalom. És az a legszomorúbb, barátom, hogy nem nagyon tudnám megcáfolni. Én is úgy emlékszem, hogy ha ennyire nyilvánvalóan szembementek a még kevéssel korábban is fennen hirdetett elveikkel, akkor legalábbis az érdemesebb képviselőik már feszengtek egy kicsit a szerepükben, látszott rajtuk némi zavar.

Amikor megkérdezte tőled az egyik újságíró, hogy minden esetben módosítjátok-e majd az alkotmányt a jövőben, amikor az Alkotmánybíróság olyan döntést hoz, amely nem felel meg az eredeti elképzeléseteknek, azt válaszoltad, hogy „Nem a mi elképzelésünknek felelt meg az eredeti törvényjavaslat, hanem azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon még soha nem látott mértékű változás legyen.”

Hogy értsük ezt, kedves János, a népszellem diktálta, hogy épp ezeket a megsemmisített paragrafusokat írjátok bele a törvény szövegébe? Vagy egyenesen a kétharmados szavazó többség vezette a papíron az ujjatokat?

Erősen kétlem, és már megbocsásd, de megint csak magamból indulok ki. Én biztosan nem követtem el ilyen butaságot, márpedig - nem lévén a választókörzetemben az LMP-nek egyéni jelöltje - az egyik szavazatom még tavasszal is a tiétek volt. De az a gyanúm, nem én vagyok az egyetlen a szavazóitok közül, aki visszautasítja ezt a felelősségáthárítási kísérletet.

Elolvasom »

2
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megtaláltuk az új Alkotmányt. A dokumentumra kedden bukkantunk rá, miután az AB alkotmányellenesnek találta az Orbán-kormány különadójáról szóló törvényét, majd Lázár János bejelentette: olyan törvényt hoznak, amely kivonja az Ab hatásköréből azokat az ügyeket, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, a törvényt pedig újra benyújtják. Eddig is sejtettük az új Alkotmány tervezetét, de most már tudjuk is, hogy mik lesznek a alappillérek...

 

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Úgy tűnik, nem csak a svédek nem olvasták a nemzeti együttműködési izét, de a google (ezentúl "a balliberálisok által évekkel ezelőtt létrehozott, a nemzet miniszterelnökét lejárató célzattal készíttetett keresőmotor") algoritmusainak sem volt elég 100 nap arra, hogy a "legnagyobb ellenzéki párt" helyett mondjuk kormánypártként datálja a Fidesz honlapját.

Most akkor gyanítom két lehetőség van: vagy ki kell terjeszteni Szalai Annamária hatáskörét a SEO szférára, vagy még egy, eddig nem létező hivatalt is bele kell olvasztani a az ORTT utódjának számító hírközlési izébe. Mert ez így azért csak nem járja, gondolom.

Elolvasom »

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem annyira jó, mint a Bukás paródia videói vagy a Star Wars MSZP-LMP paródia, de érdemes megnézni, én jót derültem rajta. A filmrészlet humoros átköltése a koalíciós szakítástól indul és a Fidesz kétharmados, lehengerlő győzelméig mutat be poénos, feliratos párbeszédeket...

 

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pörögnek ám az események, csak én reagálok későn a sok dolog miatt.

Szóval a mai Nap (szándékos nagy n) durranását a Stop hozta meg reggel. Eszerint új média- és hírközlési hatóságot alakíthat ki az Országos Rádió és Televízió Testületből, illetve a Nemzeti Hírközlési Hatóságból kormányra lépése után a Fidesz. A hírek szerint a "szuperhatóság" jogkörét kiterjesztené az internetes tartalmakra is. Nem teljesen világos az egész - tudjuk jól, hogy lehet a netet is ellenőrizni, de hogy ebbe az ellenőrzésbe mi tartozna bele, az nekem rejtély. Mert ugye, ennyi erővel beletartozhat akár a Twitter és a Facebook is.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az alább hallható párbeszédet a Piroslap tette közzé. Mint írják: a felvételt a Jobbik XII. kerületi képviselőjelöltje, Martinez Gábor  készítette, amikor hozzá kopogtatott be egy fideszes aktivista.

Leirata:

Elolvasom »

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tényleg igaza volt a Fidesz elnökének abban, hogy hétfőn egy egészen más Magyarországra ébredhetünk. A választások első fordulója lecsengett, az országon végigzakatolt a Fidesz gőzhengere (?). Tulajdonképpen mindegyik párt örülhet: a fiatal demokraták a kétharmad küszöbén, a szocik nem buktak akkorát, mint amekkorát egyesek szerint érdemeltek volna (vagy amekkorát egyes közvélemény-kutatók jósoltak), a Jobbik benn van, nem kis mandátumszámmal, az LMP pedig, hát, valóban "megcsinálta a csodát". Két rendszerváltó politikai erő elvérzett.

(Persze, szerintem Orbán nem erre gondolt és a Fidesz-fanok is rögtön, iziben, másra számítottak, de ez van.)

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szerintem nem kell komment a videóhoz. Kapcsoljuk a Fidesz sajtóosztályát és megkérdezzük, mi a hivatalos álláspont a Kubatov-beszédről.  Pár másodperc gondolkodás után telefon lecsap.

Nem lett volna értelmesebb, ha annyit mondunk, hogy Szijjártóhoz kell fordulni? Netán, erről még nem nyilatkozunk, később adjuk ki a hivatalos közleményt. Vagy azt, hogy - ha már van ilyen, mert hallottunk hasonlóról -, hogy bocs, de nektek nem... De ez így, durva. Ha kormányon lesznek és hibát követnek el - mert fognak -, akkor is ehhez hasonló lesz a tájékoztatás?

Elolvasom »

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Kecskeméti Bíróság Zuschlag Jánost bűnösnek találta folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalásban, ezért nyolc és fél év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélte. A volt szocialista képviselő az ítélet szerint nem szabadulhat kedvezménnyel .

Egykori titkárát, a másodrendű Lados Istvánt két év börtönre, teljes vagyonelkobzásra ítélték.

Elolvasom »

2
11 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kezdődött az amieveink.blog.hu csapatának vérprofi videójával, amely azt hivatott szemléltetni, hogy mit mutatnak a számok az elmúlt nyolc évről. Semmi elemzés, semmi kommentár, semmi háttéranyag, számok nyersen, összeollózva, csak egy oldalt mutatva meg, azt a bizonyos negatív pólust, melyet utoljára a 2006-os Fidesz-plakátokon véltem felfedezni, miszerint "rosszabbul élünk, mint négy éve". Ahhoz viszont kétség nem fér, hogy a videó profi, feltételezem, hogy a készítők Pókember rajongók lehetnek, ugyanis ennek a filmnek a főcíme készült hasonló technikával, dinamizmussal, effektekkel. Végignéztem, majd úgy éreztem, hogy most kellene hosszanti irányba felvágnom az ereim. Ha esetleg valaki hasonlóan szado-mazo, annak megadom a lehetőséget. Íme az említett videó.

 

Elolvasom »

2
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Fidesz nem akart kampányolni. Az Orbán-csapat úgy gondolta, kis kolbásztöltögetés Békéscsabán, kevéske ál-barátkozás a Facebookon elég lesz ahhoz, hogy megőrizzék tetemes előnyüket. Elég olykor ráküldeni a megzavarodott nyilvánosságra Szíjjártót vagy az önmagát kontrollálni képtelen Cser-Palkovicsot, vagy végigengedni a Fidesz fűnyíróját, Kövér Lászlót egy-egy szeghalmi káposztaágyáson (szombat délelőtt, a Turi-Kovács-féle Tesco-gazdaságos kisgazdákkal közösen tartott ünnepi gyűlésen), s nyugodtan bezsebelhető a kedves kis kétharmad.

Igen ám, de - FSP - szép szavaival élve a Jobbik elkezdett föltörni, mint a talajvíz. Valamit gyorsan tenni kellett, Kövér elfáradt, gyakran liheg, nem bírja már a kaptatót, Molnár Oszkár kiesett, mint potenciális Jobbik-riogató, egy csomó fideszes politikusról pedig első látásra nem lehet megállapítani, hogy valóban fideszesek-e, vagy már Jobbik-párttagkönyvvel a zsebükben készülnek az őszi önkormányzati választásokra (B-terv tavaszi kis malőr esetére).

Elolvasom »

8
15 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hogy a francba lehet az, hogy (a szocik) beengednek egy jobbos céget, és mindenki megszavazza? - ezt az ártatlan kérdést teszi föl a hangfelvételen egy fideszes képviselő Bábiné Szottfried Gabriellának, a Fidesz váci választókerületi elnökének, Sződliget polgármesterének, a "legnagyobb" ellenzéki párt mostani országgyűlési képviselőjelöltjének. Aki az országos Fidesz-főnökségre hivatkozva vitt kórházi gépvásárlási ügyet a fideszes plénum elé 2008. május 10-én. Hogy társai támogassák.

"Gabika" egy kardiológiai ultrahang-készülék lízingjéért harcolt, ami végül nem valósult meg. Viszont igen szenvedélyesen érvelt amellett, írja a hvg.hu, hogy a szocialista vezetésű város eladósodott kórháza nehéz – egyes vélemények szerint ma már csődközeli – anyagi helyzete ellenére is meg kell szavazni a – máshol állítólag 7 millióért beszerezhető – gép lízingjét, mert az semmi máshoz nem mérhetően értékes emberi életeket menthet meg. Ezzel kapcsolatban hangzik el, hogy az ajánlatot tevő Green-Sound Kft. „jobbos cég”, és a szocialisták – köztük Bóth János polgármester – azért járulnának hozzá az üzlethez, mert erről a politikai háttérről nem tudnak."

Elolvasom »

4
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem elég, hogy patkányozik, börtönnel fenyeget a Fidesz helyettes szóvivője, most már helyi szocialista vetélytársát, Knizse Gyulát is le akarja járatni. Cser-Palkovics András valóban a szélsőjobb embere a Fideszben, erről árulkodik az a szórólap is, amelyet egy Székesfehérváron élő ismerősöm mutatott meg. Ma reggel találta a postaládájában.

Elolvasom »

5
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Olvasgatom a különböző fórumokat, tájékozódom jobbról-balról - szó szerint. Egyvalamiben értenek csak egyet a közügyekkel foglalkozók: el kell menni szavazni (mert ha nem, akkor itt az apokalipszis, vége a demokráciának). Pártszimpátiához mérten érvelnek természetesen.

Az MSZP szimpatizánsok feladata a legpesszimistább felfogás szerint, hogy a Fidesz ne kapjon 2/3-os többséget az Országgyűlésben. A kevésbé pesszimista megfogalmazás, hogy a Jobbik minél kevesebb mandátumhoz jusson, ehhez pedig szükség van a a baloldaliak szavazatára, hogy egy erős MSZP-s ellenzék képviselhesse őket.

Elolvasom »

3
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ez para. Paranormális jelenség. Legutóbbi posztomban éppen az Egyenlítő TV felvételét mutattam be. Ebben Kövér László egy lakossági fórumon tartott beszédéből vágtak össze egy csokorra valót abból, hogy mégis milyen intézkedéseket szeretne Kövér a Fidesz hatalomra jutása esetén. Volt szó ugye szavazatvásárlásról, meg arról is, hogy Békés megyét el kellene árasztani a Tiszával és rezervátumot csinálni belőle. Idézet: "Megint el lehet árasztani a Tiszával, meg kell szüntetni a szabályozást, és akkor legalább lehet nemzeti parkokat csinálni."

Hát itt az ideje kérem alássan. Mai MTI-hír: tizenháromezer hektárra emelkedett a belvízzel elöntött területek nagysága Békés megyében - tájékoztatta a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken az MTI-t. A közlemény szerint az igazgatóság tíz belvízvédelmi szakasza közül nyolcban tartanak fenn készültséget és az előző napi három helyett már öt területen van érvényben másodfokú védekezés.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Alakul ez kérem, Kövér László újra megnyilatkozott és megmondta a frankót. Már csak Mikola hiányzik a szingli hordákkal, meg a körmössel, de így is jó, még egy-két lakossági fórum és ott tart a Fidesz, ahol 2006-ban.

Orbán Viktor jól taktikázik: semmit nem mond, így nincs mibe belekötni. Tanult 2006-ból, amikor is Mikolát, a nemzet orvosát, a "miniszterelnök-helyettes-jelöltet" kellett megfékeznie és háttérbe szorítania a körmösök és a szingli hordák miatt. Kövér nehezebb eset, még a vezér számára is. Talán a "köteles beszéd" miatt, vagy egyáltalán minden olyan mondat, szó, megnyilvánulás miatt, amit "munkássága" idején tett, utaznak rá, lesik minden mozdulatát jobbról is, balról is. Ezúttal az Egyenlítő TV rögzített egy felvételt egy lakossági fórumon. Kövér László tartott előadást éppen a Fidesz híveinek. Elmondta például, hogy Békés megyéből rezervátumot kell csinálni és el kell árasztani a Tiszával. Beszélt egyedi voksvásárlási elméletéről is. E szerint "a demokráciában sajnos, nem sajnos mindenkinek van szavazati joga, de ezt az állam vehesse meg, mondjuk a mindenkori minimálbér összegéért. Így mindenki jól jár, mert megszabadulunk azoktól, akik másképpen adják el a voksukat." Módosítaná továbbá a népszámlálásról szóló törvényt, valamint hosszan ecseteli, hogy mennyire korruptak a mi rendőreink.

Elolvasom »

3
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Több érdekesség is fellelhető akkor, ha figyeljük a pártok aktivitását a Facebookon. Személyes kedvenceim közé a KDNP-s posztok tartoznak. Legutóbb például azt is megtudhattam, hogy áll Rétvári Bence a kopogtatócédula gyűjtésével.

"Ajánlószelvényeket (kopogtatócédulákat) gyűjtenek a KDNP fiataljai. Rétvári Bence 36-ot gyűjtött össze és megszerelt egy tévét is Újbudán, Molnár Péterék Miskolcon minden erővel rajta vannak, Pécsett Meier Tivadar megfűzött egy liberális kislányt, hogy adja oda - természetesen csak az ajánlószelvényét" - olvasható a párt Facebookos üzenőfalán. A posztra péntek reggel lettem figyelmes, de korábban is találtam már olyat, amit egyszerűen muszáj volt lájkolnom.

Csütörtök délután ezt hozta nyilvánossá a párt: "Ma ezen KDNP facebook profil szerkesztői is mennek ajánlószelvényt (kopogtatócédulát) gyűjteni. Tegnap 9 darabot sikerült a hóesésben elkérni, majdnem lefagyott a fülünk." (Lájk)

Elolvasom »

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az első gondolat, ami eszembe jutott az Orbán-beszéd után, hogy ez egy B-kategóriás hakni, amibe be kellett volna iktatni két pisi, három cigi és négy kávészünetet. Egyrészt mert hosszú volt (ez ugye nem újdonság), másrészt pedig azért, mert ha magam nem állok fel a székről, ültő helyemben elalszom. Langyos víz partot mos?

Elolvasom »

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Sokat cikkeztek már róla, nem is akarok túl sok szót pazarolni rá, de az hogy Orbán kinyírja a belső ellenzéket, zseniálisan diktatórikus húzás. A belső ellenzék ugyanis a legfőbb buktatója egy pártnak, platformnak, vagy közösségnek.

Egy régebbi munkámnál szoros kapcsolatot kellett ápolnom egy platformmal (nem voltam párttag, se pártoló tag, se támogató, se önkéntes, se semmi, és nem is leszek). A versenyszférában csináltunk egy szolgáltatást. A kollegák mindig azon aggódtak, hogy a konkurencia keresztbe tesz az üzletnek. Én azonban szeretem, ha van versenytárs. Véleményem szerint a konkurencia egy erős ösztönzést ad arra, hogy fejlődjek és ezáltal a legjobbat hozzam ki magamból. A lényeg, hogy jól csináljam s már nyugodtan hajtom álomra a fejem.

Elolvasom »

3
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »