Voks
Polblog

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A Fidesz nem akart kampányolni. Az Orbán-csapat úgy gondolta, kis kolbásztöltögetés Békéscsabán, kevéske ál-barátkozás a Facebookon elég lesz ahhoz, hogy megőrizzék tetemes előnyüket. Elég olykor ráküldeni a megzavarodott nyilvánosságra Szíjjártót vagy az önmagát kontrollálni képtelen Cser-Palkovicsot, vagy végigengedni a Fidesz fűnyíróját, Kövér Lászlót egy-egy szeghalmi káposztaágyáson (szombat délelőtt, a Turi-Kovács-féle Tesco-gazdaságos kisgazdákkal közösen tartott ünnepi gyűlésen), s nyugodtan bezsebelhető a kedves kis kétharmad.

Igen ám, de - FSP - szép szavaival élve a Jobbik elkezdett föltörni, mint a talajvíz. Valamit gyorsan tenni kellett, Kövér elfáradt, gyakran liheg, nem bírja már a kaptatót, Molnár Oszkár kiesett, mint potenciális Jobbik-riogató, egy csomó fideszes politikusról pedig első látásra nem lehet megállapítani, hogy valóban fideszesek-e, vagy már Jobbik-párttagkönyvvel a zsebükben készülnek az őszi önkormányzati választásokra (B-terv tavaszi kis malőr esetére).

Jön aztán az, hogy negyedmillió szavazót veszít a Fidesz az év első hónapjában. Juj! Hogy történhetett ez meg? Amikor az MSZP már jobban nem döngölhető (az agyagba, hm), hová mehetett a derék Fidesz-támogatók tömege? Csak nem a Jobbikhoz?

Ami ezután történik, ismert. Jön Bayer Zsolt, akiről sok minden elmondható, csak az nem, hogy következetes. És nekimegy a Jobbiknak. És a Demokrata is nekimegy a Jobbiknak. Mindenki, aki tervez 2010 őszére, vérmérséklettől és Fidesz tulajdoni aránytól függő mértékben megyeget neki a Jobbiknak. A Jobbik pedig kényelmesen hátradől. Elérte célját, mindenki róla beszél. A blogok tele vannak szélsőjobbos nickekkel, e nickek szétverik a balos, a mérsékelt vagy a politikától elhúzódó netes közösségeket, közben elhullatják a barna pöttyeket, pártelnökük nevét, pártjuk nevét felejtik ott, odaragasztják, beégetik a szerverekbe. A NOL nemrégi beszámolója szerint a Jobbik gerillaharcosai az elmúlt másfél-két hónapban 10-12 százalékkal növelték jelenlétüket a számukra idegen honlapokon.

S mi a vége? A Jobbik beobachterében, a Barikádon ma már a "narancsbőrbe bújt" Bayer Zsolttól kérdik: hány forintot vett fel Simicskától a Vonához írott leveléért, s azt látjuk, hogy most meg a szélsőjobboldali frázisokkal lavírozó publicistával törlik föl a padlót. Egy másik cikkben a Demokratás Bencsik a téma, ő se finom lelkű utásztiszt most már, aki fehér kesztyűt nyújt át ezüsttálcán a vezénylő tábornok úrnak.

Zajlik a kampány, s a Jobbik meg a Fidesz most szépen egymás torkának ugrott. Lassan kétszereplős marad a verseny, ebbe az utcai harcba a nyugdíjasokkal találkozgató MSZP már nemigen szólhat bele.

Jól jelzi a jelenlegi állapototokat az, hogy miközben a Jobbik és  Fidesz elkezdi marni egymást a rendszerváltás utáni legsunyibb kampányban (amelyben, köszönhetően a vitát és az érvet a magyar politikából ügyesen kiirtó, azt majdhogynem vallási áhítatra cserélő Orbán Viktornak vagy a vitát vajmi kevésbé preferáló Vonának), az MSZP miniszterelnök-jelöltje a bécsi Presse-nek nyilatkozik monarchikus hömpölygéssel. "Túlságosan eltávolodott az emberek mindennapi gondjaitól és igényeitől a magyar politika." Mesterházy Attila mai interjúját olvasva szemem könnybe lábad, s hallom, amint a távolból ringató valcer hangja tör át a Kék Duna párálló köde fölött.

Szabad egy táncra, angyalom?

8
15 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 66 komment érkezett ()

1. harunalrasid
2010. 03. 06. 11:47

most kellene szépen kussban maradni.
semmi feleleges riogatás, semmi mutogatás, semmi idézet.
a két pitbull már egymást marja, a közelébe se kell menni a küzdőtérnek.
a fogadásokat, persze, szépen, csöndben meg lehet tenni a háttérben, de kérem, semmi hangzatos mszp-kampány!
szavazó már nem nagyon veszíthető, újabb nem nagyon nyerhető.
ezek ketten meg szépen anullálják egymást.
a jobboldali nickek szellemi szinvonaláról, persze, nem nagyon érdemes beszélni.
kétségtelen, hogy ott vannak, de április után már csak annyit fognak érni, mint tavalyi naptáron a légypiszok.
aki hatalomra kerül, így is, úgy is, kaszálni fog. a mezőn meg gyom is nől, de rendesen!

2. Didgeridoo
2010. 03. 06. 11:52

A Jobbik azt csinálja a Fidesszel, amit a Fidesz csinált az MDF-fel.

3. emilke
2010. 03. 06. 12:11

Nagy élvezettel fogom nézni ápr 11-én éjfél
körül Orbán arcocskáját, amint a választási csalásokról fog beszélni!:::))))

4. nimród
2010. 03. 06. 12:31

Korai az öröm kedves elvtársak. A nol.-on és a HVG online-on is olvasható hír: Balogh Zsolt volt BKV vezér szerint „a BKV kiírások győztese utólag emelte az árat, majd visszaosztott Hagyónak.” Ez megadhatja a kegyelemdöfést az MSZP-nek.

5. Hungarikum
2010. 03. 06. 12:34

Elvtársak egyszerűek vagytok mint a faék. Jobbikot reggelire meg lehet enni. Gyilkosok, terroristák pártja lassan. Aki kiábrándul ezekből miért menne egy bukott mszp-hez? :))) Semmi váratlan nincs a Fidesz szempontjából. jól időzített kinyírása a Jobbiknak amivel semmi gond, üdvözlendő.

Majd a börtönben lehet többségetek elvtársak, de ezt a minimum 8 évet kussban töltitek.

6. erlauer
2010. 03. 06. 12:34

Nimród, inkább csak Hagyónak és a barátainak. Egyelőre semmi jele, hogy az MSZP mint párt is benne lenne.

7. Hungarikum
2010. 03. 06. 12:42

EKKKKKKKKKKKKKKORA Marhaságot erlauer. Bár mondjuk tőled már megszoktuk. Ha hagyó egy egyszerű kisember megtehette volna ezeket? Nem az MSZP-s pozíciója adta meg neki ezt a lehetőséget? Nem a pártbeli fölényét használta ki? :))

Rátok fér a 8 év kussolás.

8. harunalrasid
2010. 03. 06. 12:44

hungarikum:
próbálkozz csak a jobbik felfalásával, mondanám, hogy jó étvágyat hozz, de meg fogja feküdni a gyomrodat:-)
nem tünt fel, hogy itt nem mszp-tagságtoborzóról van szó?
az mszp-többség iránti vágynak meg nyoma sincs.
de sebaj, legfeljebb még1x átolvasod, hátha akkor meg is érted:-)))

9. imisti
2010. 03. 06. 12:46

Ugyan,fidesz-jobbosok!Valóban elment a józan eszetek?!A szocialisták közül a férgese már kihullt,nem is vállaltak velük közösséget a szocialisták!Szépen megsúgtákhogy ki-ki vigye el a saját balhéját!Tehát megindult egy tisztulási folyamat,függetlenül a ti álságos dumátoktól!
Viszont a fidesz,és jobbik soraiban továbbra is ott menetelnek azok az arcok,akik sárosak,és mindkét fél(fidesz-jobbik)takargatja őket!Ez ám az igazi csontváz!Csak kicsit
lazuljon meg a közös kötelék,és lesz potyogás,bőven!És akkor még hozzájuk csapódik még az eddig unalomig ismert ,de váltig tagadott bűnök(Kaya Ibrahim,meg stb) ,tömkelege,ami bármikor racionalizálódhat!Meg még Polt uraimék,meg bíróság uraimék is tehetnek egy -két szivességet,a cinkossá tett,de erős orvos-társadalom is!
Lesz itt még buli,szédületes haláltánc!És abból a szocik nagyon is kimaradhatnak!
Meg persze,röhöghetnek ezen a kerge bagázson!Ugyanis a nép nem hülye!Csak ti szeretnétek annak nézni!

10. Kaczor király
2010. 03. 06. 12:47

6. erlauer (szerkesztő)
2010. 03. 06. 12:34

"Nimród, inkább csak Hagyónak és a barátainak. Egyelőre semmi jele, hogy az MSZP mint párt is benne lenne."

Ohh, persze. A párt nem sáros, csak számtalan politikusa. Majd kiderül.

Ellenben a JOBBIK, mint párt, terrorista, mert egy tagja 50 db lőszert szerzett be és adott el. Legalább konzekvensek lennétek...

11. bo-56
2010. 03. 06. 12:49

Hungarikumnak inkább ágyas szilvapálinkát, ha lehetne...

12. Kaczor király
2010. 03. 06. 12:49

7. Hungarikum

"Semmi váratlan nincs a Fidesz szempontjából. jól időzített kinyírása a Jobbiknak amivel semmi gond, üdvözlendő."

Majd nézd meg 4 év múlva...

13. Hungarikum
2010. 03. 06. 12:52

Elvtársak elvtársak ugyan. Itt örömködtök, hogy megszopja a fidesz. Mit? Azt amit hátrahagytok? A szarkupac helyzetet? Ugyan ...

Jobbik? Mit mond? Pattog kettőt és ennyi kifújt. Inkább arra figyelnétek elvtársak az mszp mint párt, hogy fog szétrobbanni :))) Öröm lesz nézni ahogy egymás torkát vágják el ezek a bukott senkiháziak. És ti meg majd orbánoztok bőszen :))))

Szemétdombra veletek.

14. vakablak
2010. 03. 06. 12:57

Remek írás, gratula! Tökéletes pillanatfelvétel.

15. erlauer
2010. 03. 06. 13:01

@ 7. Hungarikum

Először is, én sohasem szavaztam az MSZP-re. Másrészt, persze, az MSZP-s hátteret használta ki a lopásra. De egyelőre még nem derült ki, hogy az MSZP is tudott róla, vagy hogy az MSZP számára lopott volna Hagyó. (Persze még kiderülhet.)
Most kb. olyasmiről van szó, mint Orbán bányaügye: az állam által juttatott Tisztiházból lett O. Győző dolomitbányája.

16. vakablak
2010. 03. 06. 13:03

13. Hungarikum
„Elvtársak elvtársak ugyan. [...] Szemétdombra veletek.”

Aggasztó hírt kell közöljek: a választásokon pártokat választanak ill. váltanak le. Mi itt a választópolgárok vagyunk, egy fikarcnyival sem értéktelenebbek vagy kevésbé fontosak, mint te. Közülünk senki sem megy a szemétdombra se így, se úgy. Meg fogsz döbbenni, de a választások alatt, után és még jóval később is bennünket ugyanitt fogsz találni, éelünk majd és virulunk. Kommentáljuk, hogy épp mit művel a Fidesz a Jobbikkal és vica versa.

17. antielvtárs
2010. 03. 06. 13:06

Hááááát! Nagyhenceeeeg!
Te sem az eszeddel keltesz feltűnést! Persze ez azért nagyon megfelel a gyengeelméjűeknek, mert ettől aztán jól össze lehet borulni a zorbángyűlöletben. Kb. egy szinten lehetsz a kampánynyitó után nyilatkozókkal. Rossz hírem van számodra! Már csak 35 nap!!! Mához öt hétre ebben az időben már jönnek a választási eredmények. Nem leszel vidám! Tudod mit? Akár ki is törölheted az egészet! Az stílszerű lenne nálad!

18. Kevercs
2010. 03. 06. 13:12

Csak egy biztos. Ha a FIDESZ választást nyer, az esetben 2010 őszére elveszíti a többségét
az országban, megindul az eróziója. Akkor már csak ügyesen megválasztott "népszavazási
kezdeményezések" kellenek és a FIDESZ 2012-re teljesen felmorzsolódik. Akkor mit fog
mondani a Navra(csicska) ?

19. 12szer
2010. 03. 06. 13:30

:)

20. pellaky
2010. 03. 06. 13:30

HM,ha van aljasság,amivel már űberelni lehetne -hungarikumét-az csak a fidesz-vona koalíció oldaláról jöhetne.De mert termékeny az öl ahonnan ezek kibújtak lesz még aljasabb is,ez lefelé is határtalan.Orbán-vona,apa és gyermeke.Orbán most kellene,hogy megmutassa,igazi demokrata.De most is csak nyámmog,még mindig reméli a visszatérésüket. Most olvastam a vona honlapon a nyílt levelet.Akár a fidesz is írhatta volna.Sablonról dolgoznak.Egymást koppintják.Lehet,ami most történik,a demokrácia végórái.Persze ideig,óráig.De nagyon sötét lesz.Valaki itt azt írta,a nép nem hülye.Hm.Most a nagyobbik része az.De nagyon.Csak az ment meg,hogy uniós tagok vagyunk.Ez tartja sakkban a fideszt.Na nem irígylem őket,azt kapják minden oldalról amit érdemelnek.Közben a bal-liber oldalnak lesz ideje,hogy megerősödjön.Megérdemlik a bukást,de mi nem.Én MDF-es vagyok,kíváncsi vagyok,a legény felvágja e a kisgömböc hasát,hogy a felfalt sokaság ismét levegőhöz jusson.

21. tn68
2010. 03. 06. 13:36

nem tudok ide írni,miért ?

22. New.Person
2010. 03. 06. 13:37

Ez a cikk tökéletesen megvalósítja a mondást, „hogy akinek nem inge”
Jelentem én meg sem kísérlem, hogy érdemben bár mit is hozzá tegyek, legfeljebb annyit, hogy a Polgári Szövetség kormánya az Mindenki kormánya lesz, még azoké is, akik meg próbálnak egyfolytában sarat dobálni a képviselőik arcába.

23. antielvtárs
2010. 03. 06. 13:42

Kevercs!
Ha biztos, akkor ok! Mindig érdekeltek a váteszek, de olyan igazit még sosem találtam. No, de most itt vagy TE! Legyél szíves írd le nekem a heti lottószámokat!

24. tn68
2010. 03. 06. 13:47

Ez bezzeg bement.6-ra Szóval annyit szeretnék hozzáfűzni,hogy nem hiszem el azt ,hogy a párt nem tud a mutyikról.9-re Sajnos csak a vágyainkal azonos az a megállapítás,miszerint kihullott már a fégese.És itt is elmondanám,az Mszp nem a baloldal,hanem egy muytipárt,semmi közöm hozzájuk,miért véditek.? Jobban haragszom rájuk mint a többire.Éljen a baloldal,vesszen az mszp.

25. antielvtárs
2010. 03. 06. 13:47

pellaky!
Ha van aljasság? Persze, hogy van! Itt van pl. a tiéd. Ezt már nem is nagyon lehet "űberelni". Persze nem féltem én elvtársaidat. Hogyan keveredik ide már az Orbán apa is? És ha már apát kerestél írásodhoz, miért nem a Gyurcsány(i) apánál kötöttél ki. Az legalább biciklitolvaj volt!

26. tn68
2010. 03. 06. 13:51

A jobbikról pedig most is csak annyit,a Fidesz megszülte,az Mszp pedig felnevelte.Okos,gonosz kis kölök lett.

27. nagyhenceg (szerkesztő)
2010. 03. 06. 13:52

MIndenki elmondhatja a véleményét (senki sincs kussolásra ítélve). De akkor azt mondja, s ne szemétdombra küldözgessen másokat. Csak ennyit szerettem volna kérni.

28. harunalrasid
2010. 03. 06. 13:54

hungarikum:
azért ez jó, ez a stílus!
még valami, esetleg?
na persze, valami kevésbé sértő, esetleg intelligensebb, mint az eddigiek?
mi fáj, gyere, mesélj, ülj a térdemre, borulj a vállamra, büfizd fel a gyűlöletedet, hidd el, jobban fogod magad érezni:-)

29. harunalrasid
2010. 03. 06. 13:57

antielvtárs?
személyeskedünk, személyeskedünk?
kid neked az orbán apja, hogy ennyire véded?
a nagyapjáról nem tudsz semmit?
azt mondják, még orsósnak hívták!
hogy kerül ez ide?
sehogy.
de jól felháborodhatsz miatta:-)))

30. Hungarikum
2010. 03. 06. 14:00

harunalfaszom te vagy a leghülyébb itt.

Kikéred a stílust mire 3 perccel később cigányozni kezdesz :)))) Lehet szidni más stílusát lehet hogyne. Mi az hogy nagyon is! De legalább ne lennél ekkora marha ...

Menjetek az antifasiszta banzájra ... Legyen valami hasznos is a sivár orbánozós életetekben :))) Ismét jót röhögtem a bandán.

31. Kaczor király
2010. 03. 06. 14:01

16. vakablak

"Mi itt a választópolgárok vagyunk"

A választópolgár elolvas programokat, megnéz eredményeket, összehasonlít, mérlegel és megpróbálja a legjobb döntést meghozni. A választópolgár 4 év múlva újra ugyanezt teszi, majd belátja ha tévedett, és újra meghoz egy döntést. A pártok az ilyen emberekért csinálják a választási kampányt, lakossági fórumokat, szórólapokat és programokat.

Ezzel szemben ti itt fanatikus rajongók vagytok, akik semmilyen körülmények között nem szavaznak másra, ergo nem választanak...

32. nimród
2010. 03. 06. 14:15

"6. erlauer (szerkesztő)
2010. 03. 06. 12:34

Nimród, inkább csak Hagyónak és a barátainak. Egyelőre semmi jele, hogy az MSZP mint párt is benne lenne."

A helyedben én sem mondanék mást. De Te is tudod, amit én: ez kizárt dolog.

33. nimród
2010. 03. 06. 14:19

"18. Kevercs
2010. 03. 06. 13:12

Csak egy biztos. Ha a FIDESZ választást nyer, az esetben 2010 őszére elveszíti a többségét
az országban, megindul az eróziója. Akkor már csak ügyesen megválasztott "népszavazási
kezdeményezések" kellenek és a FIDESZ 2012-re teljesen felmorzsolódik. Akkor mit fog
mondani a Navra(csicska) ?"

Azt nem tudom, mit fog mondani Navracsics. Én viszont azt mondom, kevercs fenti szövegét olvasva, hogy "ahogy azt Móricka elképzeli".

34. New.Person
2010. 03. 06. 14:42

28. harunalrasid (szerkesztő)
2010. 03. 06. 13:5
De hát Kedves Szerkesztő!
Csak a részeg, meg az igen nagyon beteg büfizik gyűlöletet, vagy magyarabbul hány. De az igaz, hogy utána jobban lesz.

35. vakablak
2010. 03. 06. 14:45

31. Kaczor király
„A választópolgár elolvas programokat, megnéz eredményeket, [stb] Ezzel szemben ti itt fanatikus rajongók vagytok”

Egyrészt hibás az egész levezetés, ugyanis a rajongó is választópolgár, a két csoport között nincs distinkció.

Másrészt meg én úgy vélem, hogy az ide kommentező nem Fidesz-rajongók között alig-alig akad olyan, aki pusztán elvi alapon csakis és kizárólag az MSZP-t (vagy épp melyik pártra gondoltál) lenne hajlandó választani. Más nevében persze nem beszélhetek, ez puszta spekuláció. De érdekelne, hogy engem melyik párt rajongójának tartasz? Tulajdonképp mindegy is, hogy mit válaszolsz, mert mindenképpen tévedsz: a rajongás, mint olyan számomra az egyik legidegenebb vonás, amit csak el tudok képzelni. Soha életemben nem voltam kritikátlan rajongója semminek és senkinek, ez alkati kérdés.

Persze ettől a te sommás elítélő véleményed még nem fog megváltozni, neked van egy merev struktúra a fejedben, hiszen pont te magad vagy elvakult és a végletekig elfogult rajongó – a hozzászólásaid alapján ítélve –, és csak ebben a keretben vagy képes másokat is szemlélni.

36. harunalrasid
2010. 03. 06. 14:45

hungarikum:
mondtam én egy szóval is olyasmit, amit te állítasz?
az, hogy sértéseket köhögsz itt fel, hát, csak rád vet rossz fényt, az ilyesmivel semmire se mész, dehát megértelek, nem lehet neked könnyű az élet, ennyi gyűlölettel együtt élni?!
holnap mit fogsz csinálni?
lazíts már egy kicsit, az arcodon nem mosoly van, hanem vicsorgás, fel kellene valamiben oldódnod!
királyvíz, esetleg?

37. Gustav
2010. 03. 06. 14:56

Sok baloldali örömtáncot jár a Fidesz-Jobbik párharc miatt, ám a közvéleménykutatások szerint, amióta elkezdődött az ütés-váltás azóta folyamatosan emelkedik a választason részt vevők aránya és mind a Fidesz, mind a Jobbik szavazói aktivizálódnak.

Kedves balosok!

Szokás szerint nem látjátok a fától az erdőt!

A Fidesz és a Jobbik célja azonos. Lengyel minta alapján egy tisztán jobbos parlament kialakítása.
És ehhez ha tettszik, ha nem nagyon jó úton haladnak!

forrás: torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/04/82_fidesz_jobbik_ki_kit_gyoz_le

38. vakablak
2010. 03. 06. 15:07

37. Gustav: „A Fidesz és a Jobbik célja azonos. Lengyel minta alapján egy tisztán jobbos parlament kialakítása. És ehhez ha tettszik, ha nem nagyon jó úton haladnak!”

Hű, hát te elég furcsán értelmezed Török cikkét, abban ugyanis az általad leszűrt konklúzióból egy leheletnyi gondolat sincs.

39. Kaczor király
2010. 03. 06. 15:21

35. vakablak

A rajongó nem választ, csak minden alkalommal kikeresi a listából a azt a nevet, amelyre szavazni szokott. A választás valamilyen tulajdonság, megfelelés alapján történik.

Hidd el, én választó vagyok, aki már döntött, tudja kire szavaz. De 4 év múlva ezt a döntésem felül fogom vizsgálni, ha kell, ahogy megtörtént ez már a múltban is.

Éppen ezért engem - és gondolom, még sok más választópolgárt - nem úgy lehet meggyőzni, hogy "ne szavazz a Jobbikra, mert náci-rasszista-terrorista-nem tudja" stb, hanem úgy, hogy tételesen meg kell cáfolni a programját, hogy "erre nincs szükség", "azt így azért nem lehet, mert...", vagy egyszerűen eredményeket kell felmutatni, ami meggyőz arról, hogy minden rendben van, nem kell változás. De nem ez történt ill. történik...

40. Tökös
2010. 03. 06. 16:35

Rossz hírem van henceg... a szocialistákat még lehet a földbe döngölni... mondjuk 10 % alá..

A fidesz, valóban tart a jobbiktól, de a győzelme nincs veszélyben, ez a Bayer - Vona párharc csak a szocialista szimpatizánsoknak egy gumicsont...

Én azt ajánlom az elkeseredett szocialistáknak, szavazzanak a fideszre ha meg akarnak szabadulni a jobbiktól...

Szerintem a Hagyó ügy, vagy a Sávolyi ügy az igazi vérlázító ügy... de hát nem vagyunk egyformák..

41. gope
2010. 03. 06. 17:16

Itt most szinte mindnyájatoknak igaza van ,így nem emelnék ki senkit.
Az MDF szétzúzása-jobbik -Fidesz felé hasonlat, csak annyiban sántít, hogy az MDF még nincs felmorzsolva, annak ellenére, hogy látszólag régi legerősebb emberei a FIDESZ ben vannak.
A jobbik sem most ,sem az önkormányzati választásokon még sem szorítja a Fideszt.
A nagy Fidesz média birodalom össztüze elég lesz ehhez.
Azt pedig már sokszor leírtam, hogy egy parlamentbe jutott Jobbik sokkal szelídebb lesz, mint most a kampányban.
Emlékezzetek , hogyan ütötte egymást a FIDESZ és az MSZP, de addig míg nem dőlt a kártyavár senkinek sem lett baja.
Még Polt Péter is kevés volt.
Most a Jobbik kiabálhat a Fideszre és viszont, a nép már nagyjából tudja, hogy úgy is lop minden párt.
Ki reggel- este, ki csak reggel, vagy este. Hazudni meg mindig szoktak.

42. harunalrasid
2010. 03. 06. 17:29

nos, ha az eddigi számítások nem csalnak, a minél nagyobb részvételi arány kedvez a maradék demokráciának.
50%-os részvételi arány esetében ugyanis bejöhet a 2/3-ad.
70-75%-nál azonban, ha nem is nyílt a verseny, de megváltoznaak az arányok.
nem én találtam ki, hanem a nagyon okos politikai elemzők:-)

43. vakablak
2010. 03. 06. 18:21

40. Tökös
„Én azt ajánlom az elkeseredett szocialistáknak, szavazzanak a fideszre ha meg akarnak szabadulni a jobbiktól...”

Vicces, de én meg azt ajánlom az elkeseredett szocialistáknak, szavazzanak a Jobbikra. ha meg akarnak szabadulni a Fidesztől és Orbántól.

Aztán majd csak lesz valahogy, leginkább az, hogy a Fidesz és a Jobbik kölcsönösen felőrlik egymást, mindketten meggyengülnek, az országnak meg elege lesz a népnemzeti demagóg zsazsogásból, egymás permanens hazaárulózásából. 4-8 év alatt minden esély megvan rá, hogy létrejöjjön egy új és elfogadható ellenzék. Ilyen értelemben kimondottan kívánatos, hogy dőljön csak be az MSZP, mert ezzel legalább helyet csinál az új formációknak.

44. nagyhenceg (szerkesztő)
2010. 03. 06. 19:33

Na most ha én meg azt javasolnám, hogy mindenki szavazzon a legjobb belátása szerint, az hová, melyik koncepcióba illik? :-))

45. vakablak
2010. 03. 06. 19:41

„Puhapöcs” :D

46. statez
2010. 03. 06. 20:04

Én azért nem a Fidesz-Jobbik csörtékbe fojtanám a bánatomat, ringatnám hamis illúzióba magamat itt a baloldalon, mint teszik ezt néhányan kétségbeesetten itt a NOL-bloggerek közül is. Mert ez aligha változtat az MSZP lassan-lassan már a nihilbe hajló pozícióján. Recseg-ropog az MSZP viharba került hajója, lassan már óra sincs, hogy ne kerüljenek felszínre újabb és újabb korrupciós ügyek, hogy ne potyogjanak csontvázak abból a bizonyos szekrényből. Ezen a helyzeten csak tovább ront a fedélzeten ismét elszabadulni látszó Gyurcsány, aki láthatóan nem tett le comebackről, s akivel pillanatok alatt hajótörést szenvedhetnek már április 11-e előtt a szocialisták, de 11-én így is, úgy is biztosan...

47. New.Person
2010. 03. 06. 22:06

43. vakablak
2010. 03. 06. 18:21
40. Tökös
„Én azt ajánlom az elkeseredett szocialistáknak, szavazzanak a fideszre ha meg akarnak szabadulni a jobbiktól...”

Vicces, de én meg azt ajánlom az elkeseredett szocialistáknak, szavazzanak a Jobbikra. ha meg akarnak szabadulni a Fidesztől és Orbántól.

Aztán majd csak lesz valahogy, leginkább az, hogy a Fidesz és a Jobbik kölcsönösen felőrlik egymást, mindketten meggyengülnek, az országnak meg elege lesz a népnemzeti demagóg zsazsogásból, egymás permanens hazaárulózásából. 4-8 év alatt minden esély megvan rá, hogy létrejöjjön egy új és elfogadható ellenzék. Ilyen értelemben kimondottan kívánatos, hogy dőljön csak be az MSZP, mert ezzel legalább helyet csinál az új formációknak.
Nos találó nevű nick!
Az a szocialista úgy hiszem még nem született meg Magyarországon, aki képes lesz létrehozni az új hiteles szocialista gondolkodás új pártpolitikai vonulatát olyan mértékben, hogy az újra hiteles kormányzati tényező legyen. Gyurcsányisták, Hagyóisták, Bajnaisták, Mesterhzysták, stb. tettek róla, hogy ez hosszú időre el legyen itt krv. a lehetséges formációk.

48. vakablak
2010. 03. 06. 23:19

Én egy szóval sem említettem, hogy az új és elfogadható ellenzék csakis szocialista lehet.

El tudnám képzelni, hogy egy LMP-szerű, de annál karakteresebben „bármilyen” párt fejlődik ki, mint ahogy egy liberális, sőt, egy (vagy több) teljesen új alapokról felépülő konzervatív pártot is el tudok képzelni ésszerű alternatívaként. A rendszerváltás körül vagy kevéssel azelőtt születettek 4-8 év múlva abban a korban lesznek, mint Orbán volt, amikor megalapította a Fideszt: ő pont 25 volt 1988-ban. De múltjukat tekintve az ennél akár 10 évvel idősebbek sem jelenthetnek gondot, hiszen aki 1980-ban született, az a rendszerváltáskor nagyjából az általános iskola 4. osztályába járt, nem vethető hát a szemére semmilyen pártállami besározódás.

Száz szónak is egy a vége: felnőtt, vagy felnövőfélben van egy új generáció. Sajátos módon ezek pont most, amikor először hallatnak magukról, többségükben egy közönséges újnáci párthoz csatlakoznak, de ezt a legtöbben ki fogják nőni, és erős szégyenérzetükben le is fogják utólag tagadni.

49. rakerdezo
2010. 03. 06. 23:55

Valaki írta az elején:
"Viszont a Fidesz,és Jobbik soraiban továbbra is ott menetelnek azok az arcok,akik sárosak,és mindkét fél(Fidesz-Jobbik)takargatja őket."

A Jobbik eddig kirúgott mindenkit, aki sáros volt. Csak gondoltam, megemlítem, mielőtt elragad téged a tudatlanság homálya.

50. kékestető
2010. 03. 07. 0:12

Gratulálok. Jó cikk, és értem ezt a stílusára is.
Na a lazább hangvételű cikkeknek - amit az Új Péterék, illetve az index "publicistái" próbálnak művelni - ilyennek kellene lenniük. Nincs túlpörgetve mindenféle szó, jelzőturbózással, a képtársítások is találok, helyén vannak, mennyiségben ill. találóak.
Még egyszer gratula. A tartalmi részről : a helyzetértékelést nagyjából én is így látom.

51. Sziate
2010. 03. 07. 0:14

Csak nekem tűnik úgy, hogy az "elvtársak" kifejezést egyedül a Fidesz használja???

Ja, hogy ez nem is véletlen... a Wikipedia szerint Orbán megváltó Viktor is KISZ titkárként kezdte!!!

Ezek után mit is várhatnánk elvakult követőitől???

52. Jager László
2010. 03. 07. 0:41

A Fidesz megvezeti az embereket a jobbikkal!!
Orbán Viktor így akar győzelmet!!
MINNDKÉT PROGRAM UGYANAZ!!!
Én nem beszélek!!
BESZÉLJEN VONA!!!
Gondolom itt van a megegyezés!!!
J.L.

53. helyettem
2010. 03. 07. 3:59

54. nyugi
2010. 03. 07. 7:49

ugye senki nem gondolja komolyan, hogy megáll a lavina a 3rangú tolvajoknál/Hagyó és bandája/.Remélem belebukik mindenki akinek köze van hozzá.
Csak emlékeztetőül a szerkesztő úrnak is a Bács-megyei bíróságon elhangzott védő beszéd amikor az ügyvéd hasonlóan vélekedett a fiatal baloldal lopásáról hogy ott sem a csak azok ülnek a vádlottak padján akik meérdemlik.

55. nyugi
2010. 03. 07. 7:56

szerintem óriási hibát vétett a fidesz nem vette komolyan a jobbikot pedig az EP-választások intő jel lehetett volna,ha leszámolni akart vele akkor kellett volna most már késő sőt szerintem veszélyes is.
Szépen kiénekelhetik a sajtot a fidesz szájából, nem tartok kizártnak egy nagykoalíciót mszp, jobbik, mdf

56. nagyhenceg (szerkesztő)
2010. 03. 07. 9:39

Kékestető, hájjal kenegetsz! Ilyen szépeket még nem mondtak rólam a nolblogon! Köszönöm.

57. New.Person
2010. 03. 07. 11:29

48. vakablak
2010. 03. 06. 23:19

Én egy szóval sem említettem, hogy az új és elfogadható ellenzék csakis szocialista lehet.
El tudnám képzelni, hogy egy LMP-szerű, de annál karakteresebben „bármilyen” párt fejlődik ki, mint ahogy egy liberális, sőt, egy (vagy több) teljesen új alapokról felépülő konzervatív pártot is el tudok képzelni ésszerű alternatívaként. A rendszerváltás körül vagy kevéssel azelőtt születettek 4-8 év múlva abban a korban lesznek, mint Orbán volt, amikor megalapította a Fideszt: ő pont 25 volt 1988-ban. De múltjukat tekintve az ennél akár 10 évvel idősebbek sem jelenthetnek gondot, hiszen aki 1980-ban született, az a rendszerváltáskor nagyjából az általános iskola 4. osztályába járt, nem vethető hát a szemére semmilyen pártállami besározódás.
Száz szónak is egy a vége: felnőtt, vagy felnövőfélben van egy új generáció. Sajátos módon ezek pont most, amikor először hallatnak magukról, többségükben egy közönséges újnáci párthoz csatlakoznak, de ezt a legtöbben ki fogják nőni, és erős szégyenérzetükben le is fogják utólag tagadni.
Abban tökéletesen egyetértünk, hogy új formációknak kell jönni a magyar politikai közéletben. A baj igazán az, hogy a felnövekvő új nemzedék az olyan morális társadalomban nő fel, amely társadalom nem tanítja meg tisztességre, becsületre, és erkölcsös életre. Lásd a fiatal baloldal disznóságait, de említhetném a Fidesz ifjúsági szervezetit is. Magyarul nem látom, hogy honnan is érkezhet az a politikai friss vér, aki betölthetné a közélet tisztulásának folyamatát.
Bár tudom, hogy kompromisszumok nélkül nincs közélet mert az ember sajátossága az hogy fogékony a bűnre, és könnyen bűnbe esik.
Megszeretném éri, hogy az adott szónak újra becsülete legyen, de félek, hogy nem fogom.
Amikor azt írom, hogy a földön járni, csak próbálom reálisan kezelni a jelenlegi helyzetet.

58. imisti
2010. 03. 07. 11:34

Nyugi!
Természetesen nem gondoljuk komolyan,hogy a lavina megáll ott,ahol te mondod!Sőt!
Nagyon szeretnénk ,hogy az elmúlt húsz év tolvajlásai napvilágra kerüljenek!
Ja,vagy te csak úgy gondolod,hogy a baloldali tolvajok rács mőgé,a jobboldaliak piedesztálra,a jobbikosok(a leendők!!) pedig előre?!
Ezt viszont nem szeretnénk!!
De,reméljük,rájuk is sor kerül!Szerintem inog már az álló sorban a legelső dominó!
Addig is NYUGI!

59. Öregvándor
2010. 03. 07. 11:56

"vagy a vitát vajmi kevésbé preferáló Vonának"

Gondolom ez alapján a levél alapján írja a szerző, amit ír:
"És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom."

Csak meg kellene tanulnia értelmezni a szöveget.

60. nyugi
2010. 03. 07. 14:14

imisti!
Egy szóval sem mondtam hogy csak a baloldaliakra vonatkozik a lopásért bűnhődj elképzelés csak ha figyelemmel kíséi a kommenteket akkor itt a Hagyón rugóztak az urak.
Még valamit azért megjegyeznék napi szinten derülnek ki disznóságok "pártpolitikusokról az már csak hab a tortán hogy túlnyomó többségük a ballib oldalhoz tartozik.
A felelősséget és a @art szétkenni nem úri dolog.
Szimpatikusabb benyomást keltett volna bennem ha elismeri a tényeket.

61. kékestető
2010. 03. 07. 22:05

56. nagyhenceg (szerkesztő)
2010. 03. 07. 9:39

Remélem, azért rosszul nem esett!:-)

. New.Person
2010. 03. 07. 11:29

Egyetértünk.

62. New.Person
2010. 03. 08. 9:54

Én személy szerit azt vallom, hogy az elmúlt húsz évben, de helyesbítek visszamenőleg bár mikor is, valaki a közéletben vétet az alkotmány vagy az ember tisztesség ellen, az nyerje el végre a büntetését.
Csak is így lehet új strukturális alapokra helyezi Magyarországon a kormányzás gyakorlatát. És ez alól az Orbán Viktor sem mentesül.

63. NolZoz
2010. 03. 08. 15:52

Azért mulattató, hogy Bayer magyarázkodni kényszerül :) Még azt is megérem, hogy hazaárulózzák, vagy már meg is tették?

64. Gustav
2010. 03. 15. 11:09

38. vakablak
2010. 03. 06. 15:07

A vakablaknak a gyengébbek kedvéért:

"Úgy vélem ugyanis, hogy azon ritka politikai viták egyikének vagyunk a tanúi, amelyek akár mindkét félnek jól jöhetnek. A Jobbik természetesen köszöni szépen: minden éles támadás lehetőség számukra arra, hogy egyre szélesebb fórumon mondhassák el válaszaikat, hogy egyre többen figyeljenek fel üzeneteikre. Amennyi szavazót esetleg elvesztenek a Fidesz intő szavai miatt, legalább annyit kapnak azonnal a politikai térfél szinte minden szegletéből: különös szivárvány koalíciójuk, benne radikális jobboldaliakkal, csalódott baloldaliakkal, mindenkiből kiábrándult protest szavazókkal, a láthatóság növekedésével párhuzamosan folyamatosan gyarapszik. Ám a Fidesznek is használhat a határmegvonás: a Jobbik támadásai a centrum felé lökik a pártot, megadják a lehetőséget a politikai közép elhódítására, és egyre jobban erősítik a választásokat rendre eldöntő medián szavazókban is az egyetlen választható párt képét."

65. bkstms
2010. 03. 29. 14:11

harunalrasidnak: /2010.03.06./ Gondolom a két pitbullon Gyurcsányt és Demszkyt érted. Egyébként az "annulál" szó két "n" és egy "l", nem a nullából eredeztethető.

66. muzsik
2010. 03. 29. 17:46

Bayer Zsolt nehéz helyzetben van ,célpontjává vált vált azoknak akik tőle radikálisabb megoldások el "kötelezett" hívei.
Helyzete még rosszabbra fordul-amikor a Fidesz is fog hibázni-ami szinte elkerülhetetlen.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.